Beköszöntő

RENDEZVÉNYEINK

Pénztárunk minden hétköznap 10-18 óráig, illetve rendezvényeink ideje alatt működik!
E
lővételes jegyeket foglalni a k11muvkozpont@gmail.com és a 06/ 1/ 788 - 8139 telefonszámon lehet, 
melyeket legkésőbb az előadások kezdete előtt 3 nappal tudnak átvenni!

A LEGO KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ:  2016. MÁJUS 26 - 29 - ig 

        

__________________________________________________________


 Örömmel és szeretettel köszöntöm a K11 Művészeti és Kulturális Központ új, kialakulóban lévő honlapján. Kérem, ismerkedjen meg Erzsébetváros új közösségi terének szolgáltatásaival, programkínálatával, közösségeivel. Intézményünk az ERöMÜVHÁZ Nonprofit Kft telephelyeként, Hamvas Levente igazgató úr irányításával működik. Rendezvényeinket, programjainkat az ERöMÜVHÁZ munkatársaival együtt - összehangolva a két intézmény rendezvényeit – szervezzük. Az intézmény fenntartója a VII. kerület, Erzsébetváros önkormányzata. Szeretnénk, ha minél többen látogatnának el hozzánk, zenei, színházi, irodalmi és családi rendezvényeinkre. A K11 egyrészt lehetőséget kíván biztosítani a kerület civil szervezeteinek, művészeti csoportjainak rendezvényeik megtartására, a közönség előtti megmutatkozásra. Másrészt Budapest és az idelátogató turisták számára kínálunk igényes komolyzenei, folk és világzenei, jazz és könnyűzenei programokat, táncházakat, színházi önálló esteket, kamara-előadásokat, irodalmi esteket, író-olvasó találkozókat. Kiállító tereinkben havonta más-más képzőművész, szobrász, fotóművész bemutatkozásának kínálunk lehetőséget. Szeretnénk, náluk helyet találnának azok a kezdeményezések, melyek tehetséges fiataloknak kínálnak kreatív, önkifejező és önmegvalósító kulturált szabadidős lehetőséget.

K11 Művészeti és Kulturális Központ / K11 Arts and Cultural Centre

„Központban a kultúra!”
 

A K11 Művészeti és Kulturális Központ a Király utca 11. szám alatt nyitotta meg kapuit, még ha az utcán a megadott házszámot kereső érdeklődő ebben esetleg kételkedik is. A kalandos múltú – többek között szalámigyárnak és egy méltán rossz hírű kocsmának is otthont adó –, egyedi műemléki védelem alatt álló épület egyelőre rikító citromsárga homlokzatával és kicsit anyaghiányos, valaha szebb napokat látott boltíves kapujával hívja fel magára a figyelmet. Aki azonban nem rest bemerészkedni és végiglépdelni a Pest-szerte ma már kevés helyen fellelhető sárga keramitkockákon, a szépen felújított udvari épülethez érve megtalálja, amit keresett. Az évtizede üresen álló, romlásnak indult épületet az önkormányzat közel kétszázmillió forintból újította fel azzal a szándékkal, hogy kisebb koncertek, kiállítások, színházi előadások befogadására vagy akár konferenciák megrendezésére alkalmas teret hozzon létre. A legutóbb építészirodaként működő épület teljes körű felújításával technikailag immár minden adott ahhoz, hogy a forgalmas Király utcán, a Gozsdu udvar szomszédságában egy pezsgő kulturális centrum jöjjön létre, megfelelve a „K11 Központban a kultúra” szlogenjének. Az épületet Vattamány Zsolt polgármester kezdeményezésére, az Erzsébet Terv elnevezésű átfogó fejlesztési programban újították fel. Már csak arra van szükség, amit Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója kívánt az intézmény megnyitóján: „Töltsük meg élettel, és leljük benne örömünket!” Közben folyamatban van az udvari épületet körülvevő lakóház sorsának rendezése is, a munka tehát még korántsem ért véget. 

A történet 2015 áprilisától folytatódik, amikor is az épület április 11-én megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is. Egy délelőtt 11-től éjfélig tartó családi hétvége keretében kívántuk megmutatni, hogy melyek azok a programtípusok és közösségi formák, melyekkel – Mácsai Pál szavait idézve – „szeretnénk megtölteni élettel” az épületet és a VII. kerület és Budapest kedvelt közösségi terévé kívánjuk tenni. A kerület több civil szervezete is nálunk tervezi megvalósítani rendezvényeit. Családi programok, játszóházak, gyermek és ifjúsági rendezvények, egészségmegőrző programok – ezeknek is  teret a K11 Művészeti és Kulturális Központ!

Négy fős csapatunk 2015  júniusától azon dolgozik, hogy minél szélesebb kapcsolatrendszert alakítson ki az intézménynek és egyre többeket vegyünk rá arra, hogy látogassa meg a K11 programjait. Számunkra a K11 nem csak egy munkahely, nem csak egy jövedelemforrás, hanem életünk legfőbb tere, ahol jól érezzük magunkat, szívesen veszünk részt magunk is játékokban, zenélésben, színházban és táncházban és szeretnénk nagyon sok embert rávenni arra, hogy mindezeket csinálja velünk!  
A csapat balról jobbra: Tóth Dorottya – animátor, Pénzes Szimonetta – rendezvényszervezés, Farkas Tibor – művészeti vezető, Bogdán Norbert – technikai segítő, (amúgy kiváló zenész, a Cseh Tamás program egyik nyertese)

Kedves Látogatónk!

Kérem, keressen bennünket elérhetőségeinken, várjuk érdeklődésüket, javaslataikat! 

       Üdvözlettel:
                                 Farkas Tibor
                             művészeti vezető 


K11 bejárata és a csapat

Támogatóink:

                                                              

 

 

Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága és a  Belvárosi Babamama.info - Információs honlap belvárosi kismamáknak és szülőknek

 

 

 

 

 

/p>


 


Eseménynaptár

2016. május
H K SZ CS P SZO V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     

Közzététel

2009. évi CXXII. törvény 2.§ (1) és (2) bekezdése által előírt adatok közzététele

Facebook közösség