Sanga ni wati: Kurátori tárlatvezetés. Vendégelőadó: Nemes Márk

2024. január 30. (18:00)
Kurátori tárlatvezetésünk alkalmával a kiállított alkotások időtlenségbe hajló toposzi kapcsolódásaival foglalkozunk.

Vendégelőadónk Nemes Márk lesz, aki blokkokra osztott interaktív előadása alkalmával kultúrantropológiai megközelítésből is tárgyalja majd az édeni utópia kultúrákon átívelő művészi megjelenéseit.
---
A kiállítás címe “sanga ni wati” bambara nyelven annyit tesz, mint a tér minden idejében, avagy mindig. Kiállítás sorozatunk az édeni lét elérésére való örök vágy és törekvés kapcsolatát képzőművészeti megoldásokon keresztül kívánja megragadni. A második állomásban megjelenő alkotások a művészek narratív előrelépésével kiteljesednek, és részben új műtárgyegyütteseken keresztül mélyítik tovább a kiállítás koncepcióját.
A “sanga ni wati” kifejezésének konceptuális beemelésével a kiállítás egyfajta fogalmi hidat is kíván képezni azáltal, hogy a nyugat-afrikai bambara kultúra egyik, a nyugaton elterjedt felfogásnál régebbi hagyománnyal bíró szóhasználatát európai, ezesetben magyar vonatkoztatási viszonyba hozza.

Kiállító művészek :
Ács Kinga-Noémi, Kádár Emese, Kicsiny Martha, Kuzma Eszter Júlia, Papp Péter

Kurátorok:
Coulibaly Miriam Sékou
Keszegh Ágnes